a tökéletlenség szépsége

Tökéletlen Esküvő

Mert egy esküvő igenis lehet környezetbarát!

2018. szeptember 12. - moneri

Bizonyára észrevettétek, hogy nem szoktunk bulvár hírekkel foglalkozni, és hírességek választásait sem szokásunk mélységekbe menően kitárgyalni. Viszont emellett a hír mellett egyáltalán nem tudtunk elmenni. És tudjátok mit? Nem is akarunk! 

eugenie.jpg

Amikor egy hercegnő kezére felkerül az eljegyzési gyűrű hirtelen az egész világ szeme rászegeződik. Ennek rendje és módja szerint ezt a figyelmet Eugénia yorki hercegnő, Harry herceg unokatestvére sem úszta meg, aki a 9. az angol trónörökösök sorában. Eugénia az angol Vogue magazinnak adott interjújában kijelentette, hogy

az ő esküvője teljesen műanyag mentes lesz!

A környezetvédelemmel aktívan foglalkozó hercegnő elmondta, hogy az egész házukat sikerült műanyag mentessé tenniük és ehhez tartják magukat a jövőben is.

Eugénia nagyon jól használja az eljegyzésével, majd az esküvőjével kapcsolatban rászegeződött figyelmet és egy nagyon fontos témára, a környezetvédelemre irányítja azt, ezzel példát mutatva a jövő menyasszonyainak, hogy igenis lehet környezetbarát egy esküvő.

Kövessétek Ti is Eugénia hercegnő példáját a környezetvédelemért vívott harcban! Igyekszünk mi is minél több ötletet és inspirációt megosztani veletek a jövőben, amivel zöldebbé tehetitek a nagy napotokat!

2018 október 12-én kerül sor a nagyszabású eseményre, aminek a windsori kastélyhoz tartozó Szent György kápolna ad majd helyet, ahol Meghan Markle és Harry herceg is kimondta az igent.

Még több tippet és bejegyzést találtok a Tökéletlen Esküvő instagram, vagy pinterest oldalán! Látogassatok el hozzánk ezeken az oldalakon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://tokeletleneskuvo.blog.hu/api/trackback/id/tr6814294771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.